2009.05.17. 08:24

 Ahogy nincs két egyforma tojás, úgy nincs két egyforma pillanat sem.

Egy-egy utazás előtt fotók tucatját képes az ember átnézni, s eltökélt szándéka: ezeket szeretném megörökíteni a saját szemszögemből. Így teszek én is. A természet szépségét, a hangulat varázsát, a kövek rejtett titkát, a valóság pillanatba sűrített világát szeretném rögzíteni.

Ám a múlt képei, a jelen nézelődői által új, sajátos tartalmat kaphatnak, életre kelhetnek. S ha a látható képen túl sikerül megsejtetni az adott pillanatot, akkor elértem célomat.

 

A körülöttem lévő világ megismerésének igényét, a természet „tiszteletét” a szüleim nevelték belém. Papám szerint előbb ismerd meg hazádat, majd utána akarj világot látni… Az alapfeladat teljesítésében nagy segítség volt, hogy a rokonlátogatások során, mindig kerítettünk időt kisebb-nagyobb túrákra, amelyeken bejártuk a győri születésem okán szűkebb pátriámmá vált Kisalföldet és szüleim gyerekkorának kedvelt kiránduló útjait a Kőszegi hegységben. Az iskolai évek alatt aztán felfedeztük Magyarország más tájegységeit is, a ”Tájak, Korok, Múzeumok” programban országos 3. helyezett lettem. A nyelvtanulás új utazások reményével kecsegtetett, érettségi ajándékként meglátogathattam bécsi levelezőpartneremet. Szerencsémre a rendszerváltással szabaddá vált az út a „nagyvilág” felé.

Tanárként tisztségviselője lettem a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének, ahol a nemzetközi kapcsolattartás során új országok tájaival, lakóik életével, problémáival ismerkedhettem. Az első repülős élményemet egy frankfurti regionális konferenciának köszönhetem.

Közben felköltöztem Budapestre, s az államigazgatás „beszippantott”. Tíz év kihagyás után kezdtem ismét az ország határain túl merészkedni. Barátnőmmel 2005-ben közösen megtett jordániai és jeruzsálemi utunk újra kezdett világjárásom meghatározó élménye lett.

Útjaim során nem a luxust keresem, így tettem meg 9000 km-t autóbusszal, sátorozva Marokkóban. Találtam egy „csapatot”, akik a szervezés terhét átvállalják, s hozzám hasonlóan vallják „a természet csodáit át kell élni ahhoz, hogy valóban élmény lehessen”. A különböző országok embereinek életét megérteni, megérezni, mindennapjaik részesévé lenni, csak a helyszínen lehet.  

Ám pedagógusként bennem van a „tudás” átadásának kényszere. Mindazt, amit láttam megismertetni az itthon maradókkal, avagy utazásra buzdítani őket. A kiállítás ötletét is egy úti beszámoló adta, amikor Eördögh Judit felajánlotta, hogy a képeimet s a rajtuk keresztül közvetített „világot” barátaimon kívül másnak is megmutathassam. 

Takács Gabriella

 

2009.05.16. 15:27

2009.05.16. 09:21

2009.05.16. 01:42

2009.05.16. 01:27

2009.05.16. 01:11

2009.05.16. 01:01

2009.05.16. 00:44

2009.05.14. 23:48

 

Ahogy nincs két egyforma tojás, úgy nincs két egyforma pillanat sem.

Egy-egy utazás előtt fotók tucatját képes az ember átnézni, s eltökélt szándéka: ezeket szeretném megörökíteni a saját szemszögemből. Így teszek én is. A természet szépségét, a hangulat varázsát, a kövek rejtett titkát, a valóság pillanatba sűrített világát szeretném rögzíteni.

Ám a múlt képei, a jelen nézelődői által új, sajátos tartalmat kaphatnak, életre kelhetnek. S ha a látható képen túl sikerül megsejtetni az adott pillanatot, akkor elértem célomat.

 

A körülöttem lévő világ megismerésének igényét, a természet „tiszteletét” a szüleim nevelték belém. Papám szerint előbb ismerd meg hazádat, majd utána akarj világot látni… Az alapfeladat teljesítésében nagy segítség volt, hogy a rokonlátogatások során, mindig kerítettünk időt kisebb-nagyobb túrákra, amelyeken bejártuk a győri születésem okán szűkebb pátriámmá vált Kisalföldet és szüleim gyerekkorának kedvelt kiránduló útjait a Kőszegi hegységben. Az iskolai évek alatt aztán felfedeztük Magyarország más tájegységeit is, a ”Tájak, Korok, Múzeumok” programban országos 3. helyezett lettem. A nyelvtanulás új utazások reményével kecsegtetett, érettségi ajándékként meglátogathattam bécsi levelezőpartneremet. Szerencsémre a rendszerváltással szabaddá vált az út a „nagyvilág” felé.

Tanárként tisztségviselője lettem a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének, ahol a nemzetközi kapcsolattartás során új országok tájaival, lakóik életével, problémáival ismerkedhettem. Az első repülős élményemet egy frankfurti regionális konferenciának köszönhetem.

Közben felköltöztem Budapestre, s az államigazgatás „beszippantott”. Tíz év kihagyás után kezdtem ismét az ország határain túl merészkedni. Barátnőmmel 2005-ben közösen megtett jordániai és jeruzsálemi utunk újra kezdett világjárásom meghatározó élménye lett.

Útjaim során nem a luxust keresem, így tettem meg 9000 km-t autóbusszal, sátorozva Marokkóban. Találtam egy „csapatot”, akik a szervezés terhét átvállalják, s hozzám hasonlóan vallják „a természet csodáit át kell élni ahhoz, hogy valóban élmény lehessen”. A különböző országok embereinek életét megérteni, megérezni, mindennapjaik részesévé lenni, csak a helyszínen lehet.  

Ám pedagógusként bennem van a „tudás” átadásának kényszere. Mindazt, amit láttam megismertetni az itthon maradókkal, avagy utazásra buzdítani őket. A kiállítás ötletét is egy úti beszámoló adta, amikor Eördögh Judit felajánlotta, hogy a képeimet s a rajtuk keresztül közvetített „világot” barátaimon kívül másnak is megmutathassam. 

Takács Gabriella

 

süti beállítások módosítása